Rendkívül pozitív kisugárzású, finom humorérzékű ember, imádni való férj, csodálatos édesapa, legjobb barát, legszerethetőbb kolléga, legemberségesebb koreográfus, legelegánsabb táncos, legkedvesebb szomszéd, legmagasabb érzelmi intelligenciával rendelkező személyiség…

fotó 4 fotó 1 fotó 2 fotó 3Péter a Balett Intézet (ma már Táncművészeti Főiskola) elvégzése után Leningrádban (Szentpétervár) tanult tovább. 1974-től az Operaház tagja, ahol nagyon hamar szóló szerepeket táncol; legemlékezetesebb alakításai: Hillárion a Giselle-ben, Rotbart a Hattyúk tavában, Gad a Spartacusban, Paris a Rómeó és Júliában, Nap és Angyal a Cédrusban.

Operaházi fizetését kiegészítendő, 1978-tól a Moulin Rouge-ban lépett fel Medveczky Ilona partnereként, valamint a Béke Orpheum-ban hozott létre produkciókat, ami rendkívüli energiákat igényelt, hiszen a fellépések az operaházi munka mellett éjszaka voltak.

A ’90-es évek elején szabadúszóként bizonyított; számára nagyon sokat jelentett, hogy Szabó István filmjeiben működhetett közre és többek között még a Kálmán Imre című filmben a palotás nagyjelenetét alkotta meg.

A televízióban Bánki Iván, Bednay Nándor, Rózsa Gyuri és Koós János műsoraiban volt házi koreográfus. Ennek köszönhetően volt lehetőségük az Opera táncosainak „haknizni”.

1980-ban az Operaház bezárása alatt, a színház szólistáiból kamara balettet hoz létre és országszerte járja a színházakat, rendkívüli sikernek örvend az ötlet. Ezen ötlet tovább folytatásaként az Erkel színházban a ’80-as évek végén megkoreografálta a Lovakat lelövik ugye librettójára a Derby című balettet, melynek zenéjét Vukán György, történetét Müller Péter dolgozta át. Az előadás átütő szakmai és közönség sikert aratott. Az Operában pedig a Liszt évforduló kapcsán a Liszt rapszódiákat alkotta meg. Mindezek mellett, megbízást kapott számos operabetét létrehozására is. Ebben az időben koreografált a Pécsi Balett részére is.

Külföldi munkái közül Klagenfurtban a Trisztán és Izoldát álmodta balett színpadra két felvonásban. Bécsben és Kölnben modern balett versenyen vett részt mindkét alkalommal a közönség díját hozta el, különösen a Babaházi történet aratott nagy sikert.

Sokoldalúságát a prózai színházakban is kamatoztatta: a Madách Színházban megalapította a tánckart, melynek három évig vezetője volt, itt koreografálta meg a Kabarét. A soproni Petőfi Színházban Mikó István igazgatása alatt, a színészek táncbetéteit koreografálta.

Amikor a prózai színházi megbízások megfogyatkoztak, akkor sem esett kétségbe; ahol egy kis lehetőség adódott, hogy kreativitását és tudását tovább hasznosítsa ott azonnal beindult alkotói fantáziája. A Shaolin papoknak látványszínházat álmodott meg, ahol lélegzetelállító energetikai gyakorlatokat mutattak be magas művészi színvonalon.

Attól sem riadt vissza, hogy házat építsen, felügyelje a munkálatokat, lakást felújítson, táncstúdiót működtessen, orosz cipészmesterrel profi spicc- és tánccipőket készíttessen és annak kereskedelmi részét irányítsa.

18 éven keresztül szervezte a Világsztárok az Operában című produkciót, melynek létrehozásában és színpadra állításában kulcsfontosságú szerepe volt.

Halála előtt Kazahsztánban állította színpadra Szinetár Miklós Vígözvegy című darabjának táncjeleneteit.

Sokoldalúságát és életrevalóságát bizonyítandó savanyúságos üzletet is nyitott, eljegyezte magát a festészettel is, gyönyörű akvarell képeket festett saját és családja örömére, majd hobbijának hódolva igényes, szép karórákkal foglalkozott, valamint, mint minden férfi, az autók szerelmese is volt.

Édesanyja, Deseö Mária faragott belőle tisztességes, szeretetreméltó, emberséges férfit, Pétert és családját mindenben segítette és segíti ma is. Péter boldog édesapja lányainak, szerető partnere és támasza volt imádott feleségének, Pongor Ildikónak és mindig a kisfia marad drága édesanyjának.

Megkapta mindazt az élettől, amit várt és megkapta azt is, amit nem…

Pétertől végső búcsút veszünk 2013. november 20-án (szerdán) 15.00 órakor a Kerepesi temető szóróparcellájánál. Tekintettel a temetés jellegére, kérjük, aki virágot szeretne hozni, egy szálat hozzon. 

Minden kedves barátja és kollégája Péterhez fűződő kellemes emlékeit, történeteit szívesen olvassuk itt a honlapon, hogy egymással megosztva tovább éljen mindannyiunk szívében.

 

Peter had an inspiringly positive attitude to all things in life, his sophisticated sense of humor amazed us day by day. He was an adorable husband, a wonderful father, a loyal and supportive friend, the most amiable colleague, a motivating and humane choreographer,  a dancer with exquisite elegance, the kindest neighbour and a person with outstanding emotional intelligence…

His ballet studies started at the Hungarian Institute of Ballet and after graduating he continued learning at the famous Vaganova Academy in Leningrad (St. Petersburg). He was the member of the Hungarian State Opera dancing many character solo roles like Hillarion (Giselle), Rothbart (Swan Lake), Gad (Spartacus), Paris ( Romeo and Juliet), Demon (Cedrus) and roles in various Ashton, Balanchine and Bejart choreographies.

He was also involved in dance shows at the Moulin Rouge as guest performer and choreographer also directing productions at the Orpheum Theatre of Hotel Béke offering spectacular quality performances of Budapest nightlife.

Peter worked with director István Szabó in many of his famous movie productions being in charge of artistic and logistic direction. He worked as the choreographer of several prime time entertainment shows of the Hungarian Television integrating the virtuoso knowledge , skills and talent of many artists of the Hungarian State Opera House in high-standard cultural TV programmes and talk shows.

During the renovation of the Hungarian State Opera House he established a chamber ballet employing the principal soloists of the Hungarian National Ballet Company touring the country with his own choreographies with great success. His most well-known and much appreciated choreography is the ballet Derby first performed at the end of the 1980s inspired and based on the plot of the famous novel They Shoot Horses, Don’t They? He also created ballet performances for Franz Liszt Divertissement, choreographies for the Pécs Ballet Company along with several dance pieces for opera performances and ballets in one act. His ballet choreography Tristan and Isolda was performed in Klagenfurt and received Audience Appreciation Award at the Contemporary Ballet Competition both in Vienna and Cologne.

His manifold talent and innovative creativity also manifested in his enthusiasm for dance and theatre when he set up the corps de ballet of Madách Theatre and worked as its director for several years with choreographies like Cabaret and compiling dance pieces for  Petőfi Theatre in Sopron. He developed a unique theatrical world with the Shaolin monks performing breathtaking energetic programmes.

He was a devoted founder, stage director and organizer of the World Stars at the Opera International Ballet Gala for 18 years inviting and presenting the etoiles and rising stars of the ballet world at the Hungarian State Opera House.

We will always remember him.

This entry was posted in Egyéb. Bookmark the permalink.

5 Responses to Rendkívül pozitív kisugárzású, finom humorérzékű ember, imádni való férj, csodálatos édesapa, legjobb barát, legszerethetőbb kolléga, legemberségesebb koreográfus, legelegánsabb táncos, legkedvesebb szomszéd, legmagasabb érzelmi intelligenciával rendelkező személyiség…

  1. Sugó István "Bubó" says:

    László Peti Balettművész barátom, s kollégám levele hozzám;
    „Bubókám, egy kis részlet a készülő könyvemből…Egyébként leszarom a véleményedet, de egyben meg kíváncsi is vagyok rá, hogy mit szólsz hozzá…!!!
    „Minden élőlénynek ugyanannyi joga van az univerzumban, az élethez, mint neked, mint Ember! Na, hajszolom a szúnyogot, megpróbálom sérülés mentesen elfogni, -és most figyelj-, kiviszem a kertbe, és elengedem!! És utána, baromi jó érzés fog el!! Én az autómhoz is beszélek, mert minden tárgy, ami hozzád kapcsolódik, szeretetet igényel. Hülyeség, de meghálálja! (próbáld ki!) Az Erkel színházban volt egy díszítő, Sugó István, akit mindenki csak „Bubónak” szólított, s egy kis fehér egeret nevelt! Még nevet is adott neki, s úgy hívta, hogy „Kázmér”! Azt hitték, elmebeteg!!! Előadás előtt a színpadon kivette a zsebéből, feltette a lelógó kötelekre, és az „állat” fel, alá rohangált a díszleteken, és csak egyszer- cöcögött- és az egér lerohant, bár milyen messze volt, felszaladt a nadrágja szárán, s bemászott a felső zsebébe, megfordult, és csak a kis feje látszott ki. Mert neki, Bubó volt az Isten, és a „szülő” Kisfiú volt, de talált mellé, egy lányt, és mikor előadás előtt, azt mondta:-Peti,- ezt nézd meg- és kis csupasz újszülött egereket láttam egy tenyérnyi vattában…!!! Hát, nem innen indul valami, amit szeretetnek nevezünk!? Ezért is azt gondolom, hogy az univerzumban, csak szeretet létezik, mindegy, hogy ember, vagy állat!! Azóta is tarjuk a kapcsolatot, mert feszül köztünk egy- „aranyszál”, amit csak mi értünk.?Szerintem a kommunizmus gondolata, egy tévedés, mert az ember alapvetően szeretne különbözni a társaitól. De, mindig kell egy közösség, amihez szeretne tartozni, legyen ez vallási, politikai, mert szükségünk van, egy” közös” célra, mert egyszer csak kevésnek találod az öncélú vergődést.” /László Péter balettművész 2013/
    (Bubókám, ölellek, soha nem múló barátsággal. Peti…!)

    s az én válaszom;
    „Petya TE” aljadék…”, ami vagy…!!! Megríkattál..! Köszönöm, hogy nem felejtetted el „Kázmért”,az egeremet…,s vele együtt engemet…!!! A stílusod nagyon tetszik, mert ugyanígy, csapkodva a térben, s időben, mint egy parti fecske, le s fel…Egyébként a Popper Peti nekem nagyon jó haverom volt; -egyszer azt mondta nekem; ” Bubó, te vagy az egyetlen, aki még meg tud engemet nevettetni…”Petyám,(ugyan írtad, hogy leszarod a véleményemet…),de egy észrevételt azért engedj meg…!!! Próbáld meg, nem ömlesztve beírni a dolgokat, hanem, szösszenetek formájában, s mindegyiknek adj egy bevezető címet…!!! S minden egyes beírt történet, megálljon önmagában is, ha valaki csak azt olvassa per pillanat..Úgy, hogy akár egy oldalon belül, akár sírjon is, nevessen is, s netán elgondolkodjon a „nyájas olvasó..” A kronológiai sorrend sem árt, mert akik ismernek, azok eligazodnak rajtad, de próbáld meg egy vadidegen nem színházi ember szemével olvasni azokat, amiket leírsz…!!! Nekem is gondjaim lesznek a nevekkel, mert én is, mint TE, ugyan úgy vállalom, amit teszek, vagy mondok, de a sok MŰVÉSZ, már nem vállalná, s tarok, ha bennhagyom a neveket, pereskednének…!!! Petyám, nem púder, mert szeretlek téged annyira, hogy azt is megmondanám, ami szar; DE, ez a stílus, s mentalitás, ahogy írsz; olyan, mint amikor egy kisgyerek, karácsonykor kap egy homokozó készletet, kis vödörrel, formázókkal, s lapátkával, s végre eljön a nyár, s felépítheti a homokozóban a dédelgetett álmai várát… SZERETETREMÉLTÓ VAGY…!!! 
    Petyám,(persze velem együtt…!!!),Te sem kiöregedtél a kiságyból, hanem csak kinőtted…!!! Ölellek. Szeretettel. Bubó.(ha van egy Vezetékes számod, vagy egy Skype címed, megköszönöm…s írok egy előszót a könyvedhez, s ha tetszik örömmel látnám viszont a könyvedben)”2013.

  2. This was a real shock for friends in Vienna. I had the good fortune to see his ballet “Derby” and also saw several performances with him in Budapest. It will be a great loss for his wife Ildiko Pongor, great ballerina of the company and now an excellent teacher.
    R.I.P.

  3. Szuhay Lajos says:

    Kedves Barátok, Ismerősök!

    Amikor megtudtam, hogy a László-Pongor család létrehozta ezt a honlapot, elgondolkodtam, hogy mit tudnék én hozzátenni az egész családom által – feleségemmel, Jutkával és fiaimmal együtt – tisztelt és szeretett barátunk, Péter emlékéhez. Aztán elővettem a számítógépem Péter c. fiókjából az általa tervezett „Szerintem…” c. memoárjának előszavát, amit még tavasszal küldött át nekem.

    Kérte, hogy szóljak hozzá nagyon őszintén, szívesen meghallgatná, esetleg meg is szívlelné a baráti kritikát. Hetekig nem jutottam hozzá, aztán először szóban mondtam néhány észrevételt, amit később írásban is átadtam neki. Elolvasta, és kérte, hogy merüljünk el jobban benne, mert sok nyelvi, olykor tartalmi megállapításommal, javaslatommal egyetértett.

    Amikor augusztusban egyéb ügyek miatt is találkozgattunk, kétszer is elővettük a tervezetet, és számos módosítást közösen vezettünk át rajta. Az itt közzétett Előszót akkor ebben a még mindig félkész állapotban hagytuk. Hisz’ tervezte, hogy ha legalább már 15-20 oldal összeáll, mindet együtt átadja egy hozzáértő lektornak, aki esetleg tovább finomítja, és ezt követően akarta megmutatni egy kiadónak.

    Nem tudom, meddig jutott el Péter a már befejezhetetlen írással, azt sem, hogy látta-e már egy igazi „tudor”, de ez a pár oldal, már ebben a formában is bepillantást enged lelki állapotába: milyen kérdések, gondok foglalkoztatták, mit gondolt önmagáról, szűkebb és tágabb környezetéről.

    Némi hezitálás után úgy döntöttem, hogy – Ildi engedélyével – Péter írásának ezt az előszavát tárom most elétek. Mert erre úgy fogok emlékezni, mint a több mint húsz éve kezdődő – és tizennyolc gálában kipróbált – őszinte barátságunk utolsó mozzanatára, ami számomra volt megtisztelő.

    Budapest, 2013. november 17.
    Szuhay Lajos

    Szerintem…
    Írta: László Péter

    Előszó, ajánlás?

    Itt majd megkérek valakit, hogy írjon pár kedves szót rólam, de lehet, hogy nem találok?!

    Már most előrebocsátom, hogy minden leírt kijelentésért, véleményért vállalom a felelősséget. Egyéb, pld. az idézetekkel kapcsolatos esetleges tévedésekért előre elnézést kérek az érintettektől, ugyanakkor minden esetben hivatkozni fogok a forrásra, a szerzőre, abban a reményben, hogy nem csal az emlékezetem!

    A könyvben szereplő személyek valódiak, ezért nevükön nevezem őket (na, nem mindig), vállalom az esetleges pereket is, bár az ilyen eshetőségek előzetes kiszűrésére próbálok szakembert találni, mert majdani – minimális – nyugdíjamból aligha futná hosszadalmas jogi procedúrákra.

    Ja, most kell leírnom azt is, hogy a szereplők alkotó társaim, életem, táncos pályám ilyen-olyan részei. A könyv, stílusát illetően, nem akar sem leleplező, sem számon kérő lenni, csupán saját gondolataim zagyva „felépítménye”. Ha bárkinek kételye támadna a későbbi hivatkozásaimat illetően, akkor már itt csukja be a könyvet, és kezdje olvasni a bibliát, Müller Péter, Popper Péter, Csáth Géza, Hamvas Béla műveit, ill. Balogh Béla ” Végső Valóság”c. könyvét. Sokszor fogok hivatkozni gondolataikra, és más alkotókra, akiktől útmutatást találtam a végső válaszra (ha van…).

    Gondoltam, hogy kellene egy lektor, meg talán szerkesztő is, hogy csapongásaimat rendbe tegyék, nyelvi-nyelvtani botlásaimat korrigálják, hogy aztán ami összeáll, az találtasson az általános „irodalmi” művekhez méltónak – legalább formailag. Ha lesznek ilyen segítőim, ők a könyv első (belső) oldalán lesznek találhatók.

    „Kedves olvasó!” Rühellem ezt a megszólítást, de sokan szokták így felvezetni könyvüket. Ez a fésületlen gondolat-özön az én összegzésem arról, hogy mi a célunk, hogyan irányítsuk életünket. Itt kell megemlítenem, hogy a szűkebb szakmámban – sajnos – már nem számítanak rám. Mi lehet ennek az oka? Talán az általánosabban vett politika, vagy a sors maga, vagy leginkább én, magam?! (Egy jó tanács: ha épp nincs mondanivalód, ülj le, várj, ne erőszakoskodj, találj ki valami mást, várj egy igazi felkérésre, és főleg: gondolkozz!)

    Megesküdtem, hogy a politikát nem keverem bele ebbe a gondolat-folyamba, de lehetetlen megkerülni!!! Szinetár tanár úr könyvét ajánlom mindenki figyelmébe: a Don kanyartól kezdte, és tehetséggel, valamint szorgalommal és kitartással a csúcsokra jutott, szinte mindent kibírt – legalább is idáig!

    Keresem ”a” választ „ a” kérdések kérdésére: miért élünk? Végül ez az írás is erről akar szólni, mindenről, ami ezzel kapcsolatba hozható: teljesített és nem vállalt kötelezettségekről, szakmáról, haverokról, kritikákról, barátokról és ellenségekről. Bár utóbbiak nem igazán vannak, de erre később még kitérek. Szól a családról, a munkáról, és ami legfontosabb: „az univerzum rendjéről”, életfilozófiáról, gyöngédségről és gyengeségről, ezekkel kapcsolatos tapasztalataimról.

    Most, itt, ismét meg kell állnom. Amíg ez ember fiatal stádiumában leledzik, fel se merül benne a nagy kérdés, kit érdekel még abban a korban, hogy „mi az élet értelme”? Éli az életét, és úgy van jól. Ez így normális! Feleségem már tett észrevételeket filozófikus felvetéseimre, pedig csak arra kértem, hogy olvassa el a bevezetést. Később kitérek rá, hogy ki Ő, és – hacsak röviden – arra is, hogyan alakult családom története – legalább is eddig.

    A Rák jegyében születtem, és lehet, hogy abban is lelem a végem?!. (bár – szerintem – érrendszeri „cucc” lesz a ”The End”) Ja, az ember istennek megbocsátja a halált, de a szenvedést, nem!

    Közbevetőleg megemlítek egy ide kívánkozó sztorit:
    Popper Péter kórházban volt, felesége szinte védőhálót vont köré. Ennek ellenére valaki mégis átjutott, és felhívta telefonon, mondván, szeretné, ha előadást tartana.
    Popper: asszonyom, épp kórházban vagyok.
    És mit csinál ott?
    Haldoklom, hangzott Popper válasza.
    És különben, hogy van?
    Popper: különben jól!!

    Mostantól nincsenek fejezetek, csak csapongó gondolatok. Próbálok az engem ért hatásokat feldolgozva véleményt alkotni az elmúlt 58 év történéseiről. Ez persze így nem igaz, csak 53-ról, mert az első öt évre nem igazán emlékszem, akkor még „programozás” alatt álltam. Ez sem így igaz, mert később is!

    Az „átkosban” kezdtem cseperedni (most – szerintem – még átkosabb!). Édesanyám úgy gondolta, művészt faragtat belőlem. Irány a Balett Intézet! Reggel hatkor kelés, várakozás a kilences buszra, ami vagy jött, vagy nem! „Kőbánya alsó”, mert, hogy innen indult a karrierem!
    Nyolckor már kapaszkodás a balett rúdba. Elsőre kilátástalan vergődés, mert tíz évesen, amikor feltesznek a vonatra, fogalmad sincs, hogy az hol fog megállni, vagy egyáltalán: meddig szól a „jegyed” ?! Bőszen vitt az áramlat a művészet felé. Bár sokszor éreztem úgy reggelente: biztosan ez van nekem kijelölve?!” De így, utólag, hozzá kell tennem, hogy szép lassan elfogadtam sorsomat. És a mai napig vallom, hogy a művészet nem szakma, hanem sors!

    Na, szóval: „kiválasztott” lettem, és ösztöndíjasként elmehettem Leningrádba. Baromi szép év volt: lavórban főztük a paprikás krumplit, rengeteg vodkát ittunk, mahorkát szívtunk, és: saját wc deklim volt! Utóbbit valahogy be lehetett szerezni, ill. – mai terminológiával – „díleren” keresztül is hozzá lehetett jutni.

    Na és a gyezsurnajám! Legalább tíz kitüntetése volt, és ezeket mindig viselte. Állítólag több német katonát „legyűrt”. Csodálattal gondolok rá. Mindig mindenkit megmotozott mikor beértünk a koleszba, hogy nincs-e alkohol nálunk! De, ami a testünkbe volt, arra – gondoltuk mi – nem volt detektora! Volt úgy, hogy „rajtaütésszerűen” kellett az arcába lehelni, és Vera Ivanna megérezte az alkoholt (úristen, egy élő alkohol szonda!) – vagyis mégis volt detektora! Akkor jöttem rá, hogy szobatársam, Szása, miért hord állandóan fogkrémet a zsebében: mielőtt megérkeztünk a kóterba, mindig benyomott egy adagot. Először azt gondoltam, hogy talán függő, aztán már minket is megkínált. Megértettük!

    És volt a rajtaütés-hadművelet! Az igazgató, két segéddel, berontott a szobába, mindent felforgattak: alkoholt és cigit kerestek. Megtorlás nem volt, csak „ejnye-bejnye”, mivel külföldi diákok voltunk.

    Az előtérben volt egy tábla, aminek felső része fekete, az alsó piros volt. Fél év után tudtam meg, hogy a tábla megfelelő rovatába a heti rosszak, ill. jók kerülnek. Egyik este kint szívom a cigit – Vera Ivanna már hazament – ránézek a táblára, és mivel már kezdtem érteni a ciril írást, hopp, sikerült nevemet a fekete mező tetején felfedezni! Kérdem Szásától, mi lehet ennek az oka? Válasz: mert szobatársak vagyunk! (20 évvel később tudtam meg, hogy valamilyen maffia gyanús ügyben egyszerűen kivégezték). Akikkel eltöltöttem ezt az egy évet, örökre beírták magukat az egyik agyféltekém zugába!

    És közben: balett, balett, balett – immár felsőfokon!

    Szerintem, minden művészeti ágban vannak tehetségek, és nagyon sokan, akik nem azok, csak úgy viselkednek! Az utóbbiakat vagy az aktuális hatalom választja ki, vagy önmagukról terjesztik a „kórt”.

    Minden alkotás először a kortársak közegében mérettetik meg, majd az utókór rostálja, szűri tovább, és csak az így fennmaradó művek lesznek az ”ércnél maradandóbbak” évtizedekig, századokig, a legeslegjobbak pedig: mindörökké! Közben a mindenkori „utókor”, a hatalmon lévők sokszor próbálnak belenyúlni a spontán kiválasztódásba, de végül is a művek hosszú időn át való közmegítélése határozza meg, hogy mely mű és szerzője lesz halhatatlan. Kivéve persze a jelenkor néhány „zsenijét”, akiket már ma halhatatlanná szeretne tenni a hatalom.

    Az alkotó ember vágya, hogy hallhatatlan legyen! Ez bizonyára így igaz általánosságban, de az én gondolkodásomat és az eddigi művészeti tevékenységemet nem ez az eszme vezérelte.

    Ha nem ez, akkor mi? Erre is szeretnék választ találni, és elmondani családomnak, barátaimnak, és ismeretlen olvasóimnak.”

    Közzétételét engedélyezte: Pongor Ildikó
    Közreadja: Szuhay Lajos

  4. Szőnyi Nóri says:

    Drága Péter! Köszönöm azokat a szakmai élményeket, feladatokat, melyeket Tőled kaptam. A Te kedves humorod, könnyedséged, felszabadítottak engem, és új utat nyitottak meg számomra. Az imádott klasszikus balett mellett lehetőséget kaptunk Tőled más műfajban is. Gondolok itt a “Stúdióra,” melyben Vangelisre táncoltunk a Te koreográfiádban. Nagyon modernnek éreztük magunkat! Beethoven koreográfiád is gyönyörű emlék! És a “Medveczky show! Hittél bennünk, hogy kalapban, tűsarkúban, neccharisnyában is jók lehetünk! Köszönöm! Talán soha nem késő, hogy ezt elmondtam. Mindig közöttünk maradsz! Szeretettel Szőnyi Nóra
    Köszönet a barátságért! Ott voltatok mellettem, amikor nekem éppen fájt a lelkem! Nem vigasztaltatok, csak elhívtatok “Kisecsetre”. Jó volt látni, hogy összetartoztok, egyfelé mentek, és hogy mennyire szeretitek egymást, és hogy mindig tudtok hülyéskedni! Olyan lecsót kaptam ebédre, amit soha nem fogok elfelejteni!Szeretettel, gondossággal készült hármuknak! Péter készítette, mert szeretett főzni! Közben beszélgettünk. Péter mondta:-nézd a Mamának új hobbija van! És Ildike elővette a partvist és a felmosórongyot, és ameddig ott voltunk kétszer is kitakarított!Felejthetetlen délután volt! Jókat nevettünk, beszélgettünk, ettünk, és mire hazaértem meggyógyult a lelkem! Köszönöm szeretettel Szőnyi Nóra

  5. Rotter Oszkár says:

    Péter!

    Tartalmas, érzelemben gazdag életed, az apa, a férj, a kiváló kolléga, a művész, a barát élete nem leírható. Helyesebben igazi nagy formátumú író ember számára talán, megközelítőleg érzékeltethető lenne.
    Mi, akik közelebbről ismerhettünk, akik – mint én is – Veled, melletted éltük életünket,
    millió pozitív közös történetet idézünk fel és így lesz ez a jövőben is. Tesszük ezt azért, mert velünk kell maradjon az a személyiség aki Te voltál – de amíg mi vagyunk – nekünk vagy.
    Az utolsó találkozásunkkor valószínűleg becsaptál. Nem volt nehéz, hiszen a figyelmeztető jelek ellenére hittem, mert hinni akartam, hogy közös történeteink még tovább sokasodnak a jövőben. Az a nyugodt, kiegyensúlyozott, bár kicsit soványabb ember voltál amilyennek mindig is ismertelek. Rövid idő elteltével rá kellet jönnöm, hogy engem akartál megkímélni a rossz gondolatoktól. Jellemző ez a nem mindennapi gesztusod, – ellestem Tőled…

    Neked, Fuszuj
    Oszi

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!